Szerinted...közöd

(Flórának)


Haragra gyúl, ahogy meglát.
Szeme villan, döf, leterít.
Fondorlat, cselvetés nem árt,
könyörgés, harag se segít.
Kérdezhetek tőle bármit,
egyet hajt, szerinted...közöd...
A válasszal csínján bánik,
rejtett falakba ütközöm.

Lecsap rám, mint egy nagymenő,
kivénhedt bunyós a ringben,
mintha én lennék, és nem ő
egy tízéves görög-isten,
ki a bölcsek kövét hordja,
mikor a lábamról levesz.
Megszédít bájos mosolya,
én magázom, ő meg tegez.

Ráhagyom, bár nincs rá okom.
Építsen tornyot, hegyeket,
várni fogom a várfokon,
felnőttként is e gyereket.
Ő jön, rám néz és üdvözöl
s kezdjük elölről e szerepet...
Rám kacsint...szerinted...közöd...

Hát így szeret, s így szeretem.

239