Ne menekülj

 Hullajts könnyet 

mikor bántlak
a kemény szik
kínt terem
lombja hull
olykor a vágynak
s még a szív is
szívtelen

Ne menekülj
te is bántasz
tűröm jajjal
örömmel
könnyek nélkül
nekem fáj az
ami könnyel
neked nem

Csak egy...

Csak egy tenyérnyi
egyetlen ujjnyi
egy érintésnyi legyen
amit itt hagysz
magadból nekem

Nem kell hogy lángolj
hogy újra fájjon
gyönyöröm
végzetem

Elég az is
ha csak elképzelem

Kitaszítottan

„Új szívet adok nektek,
és új lelket adok belétek…”
(Ez 36:26)

Őt kérdezd csak,
ha szemed homályba vész
kirajzolatlanul
s árnyak mögött fény se dereng.
Őt kérdezd,
a kitaszítottat,
kit szétszabdaló fájdalom
s vágyak holt karéja csipkéz
karon-ülő gyermeki hittel
s nem érzi, csak önmaga leheletét,
mikor nincs más,
ami a szív zsilipjein átszivárog,
s embertől kaphat,
s fél, ha lámpát gyújt az alkony,
és ritkább lesz a fény
a sötétségnél..

Őt kérdezd csak,
a kitaszítottat,
aki egykor fényben járt itt
s megáradt folyókra zuhant alá
otthonra vágyó jeges sodrásban,
vagy aranyrögöket görgetett
öntudatlan,
s útját bűnnel, bűnhöz mérték
megtisztulást áhított kezek.

Őt kérdezd csak,
a kitaszítottat
Istenről és hazáról
-a beléd ivódott gyűlölet helyett-
hogy befogadhasd,
amíg nem késő.