Gyötrő kínban heverészek,
mint a csontig fagyott részeg,
lelkem szomorú fűz lombja,
hajlott törzsem behúzódik
ledőlt árnyékomba.
Amióta elhagytalak,
darabokra hullott a Nap,
tested sziluettje ívét
visszahajtja rám az Isten
égbe vivő hídként.
Mindegy, bűnös vagy ártatlan,
kit az angyalok áltatnak,
s vágyakozó csillag éltet,
ha belehal is, mind boldog,
hogy démontűzben éghet.
