Piedesztálon

Nem vívódtam. Hittem akaratlan.
Mindenem vagy, csontomból faragtam
tartópillért neked, mint a gyerek,
hogyha nem vagy velem, érezzelek.

Bordát futó erek, s szíved köré váznak,
vágyakat szárba szökkent kalásznak,
s utat kanyargón, hol lábad hordoz.
Megbékélt csendet vad viharodhoz.

Nem vívódtam. Tudtam, amit kaptam,
hit volt, s kétely az elvetett magban,
feledve a kínt, mint aki célt ért,
s átkelt veled tetőt borzolt szélként

sóhajok hídján, zsalugáteréjben.
Fáklyám lettél, mikor hozzád értem
megkövülten talapzattá válva,
hogy felállhass a piedesztálra.