Gönceim

Vágyat faragok forgács nélkül,
s korhadt törzsem lombja-zöldjét,
amíg kihajt, meghagyom ékül,
lássátok mind, élni akarok még,
tüzet álmodó gyújtogató
jégsziklányi szavak közé zártan,
mint partjára kifordított tó,
hogy ami fáj, magamból kikiabáljam.

Az életet csupán bérbe adták
hasztalan csepűrágó haszonélvezők.
Nem ért az egyetlen fabatkát se,
míg szűk-marokkal szabta rám a sors.
S hogy dolgaim jól alakulnak,
magamnak köszönhetem.
Régi énem mutatom újnak
tüzes szónokként öreg hordón,
s letagadom, hogy gönceim
kifordítva hordom.

2285