Egymásba dőltek a fellegek

Egymásba dőltek a fellegek,
valahol kivert kutya csaholt,
a hajnal is beleremegett.
Karjaiban elfonnyadt a hold.
Szél zizzent, a fény bekönyökölt,
vér pezsdült hulló tűz aranyán.
Félig ébren párnáim fölött
őrzöm az éjt, aludj még anyám.
Lesem óvón, ahogy megindul
éltető útján lélegzeted
a hegycsúcsról s a völgybe hull.
Meglopom álmod, hogy érezzelek,
merre jársz és hová visz a vágy.
Három nap a világ, míg itt vagy,
hol idegen a táj s ingovány
a föld. Otthon más hajnal ringat,
visszavár, s mennél nap-nap után,
hogy itt hagyj újra gyermekként
kamaszos hittel, félszegen, sután,
most, hogy ifjúságom...visszatért.