Hordom a keresztet

Még befonja testem ág-boglyas cserjéd,
mályvaillattal ölel lombkarod,
megtöröd a vágy kristálytűz csendjét,
mint hálaimát esti harangok.

Tobzódó, vad kéj visszakamaszodik
egymásba olvasztva, mint az ostya.
Érlelő tűzben völgytől a csúcsokig
az utat veled már kitapostam.

Úgy élek, ahogy a földbe zárt mag.
Megbújva, ne halljak, ne is lássak.
Árnyat bontó szövétnek gyenge lángnak.
hamvadó tűz, meg égi varázsnak.

Még se vonz az öröklét, elveszthet,
te adj menlevelet évről-évre.
Megvallom bűnöm, hordom a keresztet,
hogy felérjek arcodhoz a fényre.