A főnök csendben elájult...

"Tévedések vígjátéka"

Még volt ló és fogat, csicsás lovasfogat
De rakétáink már Asalukot szántják
Ott sistergő tűzgömb szilánkja hasogat
Itt sárga pötty-jelek csak a vén kaszárnyát

Lógondnok is kijárt,meg zsúptetős hodály
Hogy megoldja a had a kényes lógondot
Nem érdekelte őt a harci tudomány
Szemetet,tüzelőt, mosnivalót hordott

Történt egykor hajdan,hogy Tóth névre hallgat
Lovashajtó meg a parancsnoki sofőr
Státuszuk ég és föld,bár lóerőt zargat
Mindkettő,az egyik holtat, másik élőt

A Warszawa még új, mondhatnám ékkőnek
Főnök szeme fénye, egy csillogó csoda
A fogat meg olyan, mint az éhezőnek
Ínségben kivetett maradék vacsora

Büszke volt a két Tóth saját járgányára
Befogták benzinre,a gebéket zabra
Jól megfért mindkettő az ármádiában
Az egyik ment jobbra, a másik meg balra

Még parancs jött!Rövid! Segédtiszt:-ki beszél?
Telephelyen egy Tóth, épp a hajtó szegény
-Reggel,ha pitymallik, Veszprém az úticél!
Legyen kiglancolva maga, meg a szekér!

Egész éjszaka lőcs, kerékagy, saroglya
Kellett a zsír, olaj,síkáláshoz sok kóc
Új vas is felkerült a két busa lóra
Útra lábtakaró, durva hátas pokróc

S lőn hajnal!Fogadás! A kürt majd behorpadt
Lónyerítés!Hórukk!Mint az ég, úgy zengett
Rezgő holdsugárban nyolc pata koppant
Meg Tóthé!, mikor a Főnök megérkezett

Majd büszkén mutatta be a lócsaládot
Hangja is elcsuklott s a szívében láng gyúlt
Két ló...egy szekér...kész...A Főnök csak állt ott
Mint aki álmodik.....és csendben elájult

Új év

Új év szépsége kísért
és sarkal szüntelen,
ahogy elképzelem
a még
meg se születőt,
bár hajnalom, delem
elmúlt felettem
s az alkony közelít,
mégis várom őt
s hiszem,
ha fogytán is a lencse
s a virsli rövidebb
-vele eszem-
nem lesz válogatós.
Tréfát se űz velem,
hogy kitagad
mielőtt befogadnám.

Belső békét nem szülhet szerencse.
Nevemre veszem.

Megőszültem,
vállamon sok év tornyosul már,
hogy mindent felülről lássak.
Szívemben hit a lét záloga,
többet veszítenék, ha félnék.
Aggódó lelkem
bajánál jobban ver meg
ami jön még, ha csak kesergek.

Már a megszületésénél...

Nem szabad

…nem szabad elaludni…
gyanús az átalvó
vállra-bukó fej
elernyedt izom
az altató-dalból
remegő sötét
s a vak is aki így lát
hófehér árnyakat
buja feketéket
s fenn az égen
szende püspöklilát
és gyanús a Nap
ahogy hajlik teste íve
és elnyúlik körben
üvegszilánkosra
az összetört fény
…és ébernek maradni
sem szabad…
-gyanús minden titok
amit nem láthatsz
ha hiszed hogy nem látsz
hát aludjál
hunyorog a felhő-ég is
homlokára kiül
most levegőzik a bűn
felfedi gyanútlan
gyermekarcát
s látod
hogy folyik át hangtalan
egészen a rész
könnyeinkként
az izzó magmáig
mint álmok völgyén
a holt tó
…tétlenek vagyunk mind…
ha aludni kell-ébredünk
ha ébredni-alszunk
mint a megtévesztettek…
azt hisszük hogy amit látunk
álom
s amit álmodunk
az a valóság

Ebugattát

(Kutya-monológ)
Én
hűséges vagyok
ritka kincs ez
tanúsítja több ezer év
ti
megvettetek több ezerért
vagy kidobott ebként
fogadtatok be
-esetleg más egyebekért-
de nem firtatom…
nyúlt agyamba úgy se hatol be
hogy előttetek mi az érdemem
nem is érdekel
ezzel sose kérkedem
a kóbor szukák előtt
ha néha befutok erdőt, legelőt
utánuk
látják névjegyemen ki vagyok
értem vesz meg mind
s én értük
mivel van zöld programom
füvön fán virágokon
hetyke nyomokat hagyok
három lábon
mint a suszterszék
irigyelnek is miatta
hogy
lelkem tiszta szép
és kiegyensúlyozott az életem
van házam pórázom eledelem
-még nyugdíjam is lesz talán-
míg rátok
kutya-idők jönnek
engem
emberszámba vesztek,
s játszotok velem
enyhítve a gondokat
megfuttattok valami után
amit utál minden porcikám
de bevallani nem merem
-jó hogy nem gondolkozom-
ti bíztok bennem, én visszahozom
ha kinyuvadok is
és örültök nekem
hát
mit mondjak ebugattát
jól érzem magam
nálatok
mert nem az észre
csak a szívre hallgatok
viszonzásul
felterjesztelek benneteket
magamhoz
egy kitüntető címre
mint
Tiszteletbeli
állatok

Köz(ivó)helyeink

Falra-hányt kor-só,
fél-deci,
már hangol a Zöld-ajtós.
Nem kell Cégér, jó a Bor,
a hús is olcsóbb itt a lé(t)nél.
Zörgő haraszt szelet vet,
minden az, ami…
a sör a galléré,
ha megdöntik,
mint akit szeretnek
és kőre köp(köd)ni
tilos.

Ki itt belépsz,
-mint egy szentélybe-
százhúszat ver a szív,
s tüdőben kavargó füst a slukk,
ezer év felkrákog,
ugatni csak kívül szabad,
hol a köd pityókás színezüst,
 behozni nem ildomos
ide... a kutyádat.
Lógó betűk, rikító deszkafal:
FEJRE VIGYÁZZ,
ha van
A TETŐN DOLGOZNAK
ma még
s a rend őre zordan
harsányan, bölcsen, ostobán
rád mordul olykor,
ha rosszallóan méricskéli
söröd fölött a habot a szád.
Hát húzd meg a korsód, ne habozz,
ki tudja, meddig húzhatod,
meddig húz hasznot
bőrödből sok bőrtelen.
Vonót kapsz pár garasért,
hegedűt, talpalávalót,
rittyentőset egy (le)nyeletnyit.
Ajándék-ló, nyerít s foga nő,
ritka, mint a fehér holló.
Iszol vagy innál,
ez itt a kérdés
-magát fránya-fruska kelleti-
alma hitel, nem alkudhatsz,
kihúzzák lábaid alól,
ha állni tudsz még
az anyaföldet is
nyeretlenül, mint az e hetit
robusztus verőlegények.
A fal se falaz. Füle van.
Káromkodhatsz, papolhatsz.
Itt mindent tudnak az Égiek,
akkor is, ha hallgatsz,
-szentté úgy se avat senki-
régi mutatvány ez...
frissen csapolt krigliből
félkézzel, egyedül iszod
a "sert" ki.

Mégis…
kik száj-beverten
berúgástól-kirúgásig
vakvágányon csühögnek itt,
-boldog, szabad emberek-

amennyit megisznak,
annyit érnek.
S mint a bakák zsoldosztásnál

kiegyenlíti mind tartozását
s holnap visszatérnek.
Megint.

Reményeink

Ne vedd el Uram a gyermekünket,

-kit vágy formált, mint az imádságot-

ne vedd el a terheink örömét.

Szemük fényéből vak éjbe tűnt el

hajnalt-ígérő szép, új világod.

Kioldott bombákat raktál köré.

Ne vedd el Uram, csak értük kérném

óvva a magot fagytól, aszálytól,

elvetve reménnyel, hogy teremjen

szirének csábító énekénél

úgy, hogy a poklok tüze átjárjon,

vagy a mennybe Istenig emeljen.

(2011 december 06)

Elengedlek s újra visszahívlak

Visszajöttél hozzám
sok közt egy kivétel
itt vibrálsz égőn
csontjaimban
mint aki harangszót
tart fogva kötéllel

Elengedlek s újra
visszahívlak

Harang s kötél vagyunk
megszólalásig
karjaim közt
némán elringatlak
ne bánd ha felsejlik
melletted egy másik

A vágy örök
a kétely pillanat csak