Ha nem jössz, szőnyeget terítek eléd.
Üres a szív, a szó, a száj. Úgy várlak.
Írás-jelemnek súlya, értelme légy,
árnyatbontó fényisten. Kitalállak.
Hol szétszórt hamu vagy, hol izzó parázs,
dalra fakasztasz, mint ó-bor, jó nedü.
Nincstelenségben te légy az apanázs,
nélküled a felépített mű holt betű,
ezüsthabfodrokon tajtékzó felszín
mélységek helyett s a szem eget kémlel.
Ilyen az ember, ha haza igyekszik
magába fojtott csendes ürességgel.
