Búcsú a nyártól

Már összetörten 
görbül rám az alkony
kötényaljnyi fénnyel
érkezel meg
hozod avarillatok csendjét
hogy betakarj
míg ölelsz s megfojt
ziháló lélegzeted

Hűvösebbek az esték
a vágyak forróbbak
körmével tép
csillagutat hozzád
szétomlón a szél
már nyúlik testünk
s lágy lankái közé
holtan zuhan
a bukó Nap

Beléd kapaszkodom
mint fénybe az árny
parázsló táltostüzek
rozsdává érnek a fák
zizegő levelein
s szerelemmé kövül
a pillanat veled
hogy fennmaradjon

Szoríts gyengéden érezd
hogy sikong alattunk a föld
mikor egy-egy könnycseppet
boldog szomorúan
érted elhullatunk
s húrja szakad
a tört vonóknak fájón
megcsalt szerető
búsul így magán
ki várja kedvesét
hogy visszataláljon
-ha újra jön
mert jönnie kell-
s ajtót nyit neki
minden éjszakán

Így emlékszünk
mikor elment
s nincs már
hangunk is elakad
szép volt
hódított
megcsalt
vétkezett
átfordult csak
csillagain az égbolt
s úgy ment el
ahogy érkezett