Lélek-zenemű

(Rebekának)

Hív a toll és hív a papír
hív az ihlet, mint a Nap
fényben úszó dallamain
a verset szült pillanat.

Hív akkor is, ha csak toll van,
vagy papír és toll sehol,
mikor szóhoz szót csatoltan
mind a szívedben dalol.

Megálmodod a betűket,
formálod, mint dirigens
pálcával a zeneművet.
S hallod. A vers, így is vers.

De ne írj, ha nem dalol már
az a lélek-zenemű,
mi több volt papírnál, tollnál,
amíg benned verset szült.

Korrupt a világ

Korrupt a világ.
Mocsokban fetrengőn 
a dagadt cent mosott dollárra vált
tónustalan susmus közt koncra epedőn,
s mint bégető bárány kiált sakált
a korgó gyomrú fenevad, míg éhes.
Az alku fennkölt, a tét vérre megy.
Hiába minden, a szó szövevényes.       
Nem riaszt vissza erkölcs, félelem.
Bűnjel sincs, mit megfejthet jog, és erény.
Emésztő métely, észrevétlen ez.             
Egyszer összetörik, mint a cserépedény.
Apró darabokra. Vége mégse lesz.

Szegények

Nem akarok aludni már,
csak álmodni múlttá válva.
Feladni magam portósan
valahová, hol nem várnak.
Megállni ablakod előtt,
szerelmesnek lenni vakon.
Megittasodott szavakat
hallgatni szomjas ajkadon.
Összekapaszkodni fénylőn

borostyán-hittel, mint a Nap
s bevésni kőszirt testedbe
forrón lázadó magamat.
Nincs menekvés, már vonz a mély,
zuhanok veled s elégek,
aprópénzre váltom újra
ezt a gazdag szegénységet.

Hieroglifák

(Búcsú az Ó évtől)

Elengedtem
egymásra dobált
kiárusított napjaimat
számba-vettem
mit hozott mit vitt
mint piaci kofák
áruikat ha megcsappant
s elült a zaj záróra után

Elengedtem
társam volt mind
arcomra formált fény
vakító sötétség
szellő-friss holnapok
harmatizű mák
végtelen tovasuhogás
alkalom
hogy boldoggá tegyen
s hogy boldoggá tegyek mást

Elengedtem
s ki tudja ma még
azzal lettem-e gazdagabb
amit adtam
vagy amit kaptam érte
titkolt értékeimért
ki mozgatott
ki tudta mi miért fájt
nem kutatom
már tetten-érhetetlen
csak hordozom
a belém vésett
hieroglifát

Menj szerelem...

Menj szerelem
megyek utánad
csend vagyok
szótlan
férfi bánat
parányi pont
sok közt
a körön
ki origó nélkül
tündököl
tükörképként
visszavert
fényben

Becsukom
elhalt
szívverésed
szívemben
zengő
zongoráját
s hagyom
-amíg jég
és tűz átjár
s megcsillapul
ölünkben
a vér
az elmerengő
álomgörbén-
köréd-font
testem
ahogy volt
maradjon
vágy-szőtte
takaród