Mementó

Búcsú a Nagytarcsai laktanyától...)))

Seres László:
MEMENTÓ

Még egyszer jöjj vissza, hogy ne feledjünk.
Volt egy ezred. Emlékszel? Azt meséld el.
Az idő kegyes itt, megállt felettünk,
füröszt a múlt ablakrésnyi fényben.
Nem döng a léptünk, a szívünk botorkál,
fészkünk dédelgető öle ringat
a meghódítottak szerelme jogán.
Visszasírjuk régvolt álmainkat.
Egy kézfogás, egy szó, látod, itt vagyok
újra. Az idő nem fogott rajtad.
Szemednek ma is régi fénye ragyog,
árnyékod lett kevesebb alattad,
s több az évgyűrűdben csillag-jel léted,
mikor a végzettel hadakozol.
A férfi benned újra gyermekké lett,
hogy elhidd, csak a világ változott.
Nem vagy idegen, hisz minden ideköt,
a Szilas szült, bölcsőd volt itt a had.
Öröknek tűnt az élet e völgyek közt,
csak a halálunk, az egy pillanat,
s mit alkotott hit, szellem, emberi kéz,
állnak még kövei a falaknak,
s az utókor a legendát feledni kész.
Egy kihunyt kráter még mit akarhat.
Mi marad utánunk egy lezárt aktán,
pecsét ütötte nyom, dátum, kézjegy.
Élt ötvennégy évet. S a vén laktanyán
a név, lakat a gyászjelentéshez.
Ne kérdezd hát, nélküled most merre, s hova,
hogy üszkök hantján nyílik még virág.
Ha szívedben is eltemeted, soha.
Volt egy ezred. Mondd, ki emlékszik rá...

2007 március 22

Örök szerelem

Nem kellesz, csak mindenáron.
Ingyen én se adom magam.
Szerelmünk így lesz egy álom,
s benne a vágy halhatatlan,
tűz-jel, ki nem alvó fárosz.
Bűnök nélkül is vétkesen
járul testünk oltárához.
Nincs kezdete, nincs vége sem.
A pillanat, és öröklét
szárnyaló rabjai lettünk.
Titkon vágyott örömökért
mind a ketten megfizettünk.

Míg szemük fénye gyúl

Köréd lopakodtak,
gyűltek az évek,
sose fogtad őket vallatóra.
Hagytad, hogy lassan
elhaljon az ének,
mint egy néma zsoltár,
míg sok-sok parányi
bimbózó reményt
viharoktól
két karoddal óvtál.

Szikrát lobbant a szó,
most elköszönnek.
Könnyet se ejts,
ne lássák, hogy fájhat.
Gazdagítson az
véreddel át szőtten,
ahogy évgyűrűk
az égig érő fákat.

Velük maradsz,
míg szemük fénye gyúl,
kezük melegét
megőrzi két kezed.
Angyali-sereg
Hold-tájakra indul,
ott is várnak téged,
míg hozzájuk
visszaérkezel.

Játszom a szavakkal

Játszom a szavakkal
hogy dal legyen
-ma újra megengedte-
olyan egyszerű
nagyszerűség ez
mint önzetlenül
belehalni
a szerelembe

Mégis fáj e játék
fáj mert végett ér
mikor a dal felzeng
a szó semmivé lesz
édes-keserűség
mint aki magát áldozza fel
hűtlenségben
egy parányi hűség
el is dobható

Hogy dal voltam
azt is eljátszottam

(Kép: Vaszilij Kandinszkij )

Lépcsők

Szaporodnak a lépcsők lábam alatt,

régen kettőt léptem, ma már nyolcat. 

Velük mérem a magasságokat,

a lihegőket, a fordulókat.

Halhatatlanság várhat a mennyben,

míg három emelettel birkózom. 

Előbb csak a vérnyomásom megy fel,

csörömpöl szívem a grádicsokon.

De kutyámat, aki hétszeres évvel 

korosodik, -úgy sompolyog- hozzám, 

mégis két karomban viszem én fel

Mindig zihálva, hogy semmi baj ne érje, 

ha csillapulni kezd szilaj, vad vére.

Érte lelki üdvöm is feláldoznám.

Kit asszony szült

Akit asszony szült, mind rövid életű,
útját háborúk kísérik végig
bőven, ahogy bő a kénköves zápor.
Lassan vetik el, gyorsan beérik.

Átzsong a tavasz nyíló virágként
mézédes kelyhén észrevétlen,
s oly gyorsan hervad el, marad önmaga
árnyéka egy maréknyi fényben.

Ki adhat tisztát a tisztátalanból.
Senki. Gyarló itt minden ember.
A sorsa pehely, mázsányi a terhe.
Mégis örök, és legyőzhetetlen.

• 
  

Közmondás az igazságról

Vagy igaz, vagy nem,
ami körbevesz
nap mint nap.
Irányt szab, alakít
mindig mindkettő.
Feldob vagy tönkre tesz,
mint az ősi törvény.
A hamis,
meg a hihető.

Választanod neked kell.
Önként,
akárhogy történt

Az élet sava-borsa ez.
Egyik
ízt ad, ha ízetlen,
másik
íznek rontása lesz.
De ki mondja meg,
mi a kimondhatatlan,
a biztos tuti tipp,
míg fél, s csak mímeli
tisztát a piszok,
piszkot a tiszta,
s keresi a helyét.

Hát
úgy mond igazat,
mintha hazudna,
mert betörik a fejét.

Lobbants mosolyt

Örömeid, mik vannak,
hulló fények sikongó
jajkiáltásához mérd.
Csigolyáid roppanjanak bele.
Lobbants mosolyt, míg ver a szív
sóhajok közt felcsendülő dalnak.

Az öröm jön, megy, köt és old.
Partot ér benned, s megpihen
szépsége a fukar pillanatnak.
Emlékezz rá, ha fáj is, mikor
gyökeret eresztve elhagy,
s harmatsóhajok könnye hull.

Hidd el, ilyen az öröklét,
hol megtart, hol elenged,
mint anya gyermekét,
hogy újra megteremtsen.
Várj rá, visszajön, míg érte
láz éget, s szomj gyötör.
Hisz úgy hagyott el,
hogy vissza se köszönt.

Hexameterek

(SZEXAMETER)

Nyílik a nő dús
kelyhe, virága
karodban a vágytól.
Bölcsőt ringat
a csípő, ájult
csók tüze lángol.
Égre kibomló
bolyhos ölében
hold-tavi kráter.
Izzón láza kigyúl.
Gyönyörét ne kutasd,
de találd meg.

(MONDD EZ A REND)

Fejbe ver orvul
a múlt keze még ma is
újra, meg újra.
Mondd, ez a rend.
Tűrj, mint rég,
fogd a pofád be
gyanútlan.
Ölj, vagy ölelj.
Nem számít semmit,
hogy ki a bűnös
itt, hol a pajzsra
emelt sunyi
gyáva gaz
érdemesült hős.