Miért félnénk

Miért félnénk, nekünk a könny is öröm,
a mosoly fájdalmas angyal-sóhaj.
Keringünk a Naparcú fénykörökön,
s behintjük a sebeinket sóval.

Önpusztító sorsban torzzá formált itt
a kecses, s rúttá festett lett a szép,
elhiszi gazok isteni imáit
mind, aki gazok lábnyomába lép.

Hazug, kifordított lett ez a világ.
Miért félnénk, megvakult, aki lát,
magától is borzong, mi jöhet még.

Kishitűség, rontótüzek, kényszerek,
s megtagadjuk fennen, aki félt, szeret
megalázva, mintha nem is ismernénk.

(Kép: Auguste Rodin: Danaida)