Ajándék

Van-e ajándék,
amiért nem kell tűzben égni,
míg rügybe lobban tested
izzó remegéssel,
csak várni, elfogadni a sors kegyét,
mely termékeny öledbe hull,
mint égi áldás, mennyei manna,
s ajtót nyitni
a fénylő szellem előtt.

Ajándék az élet, amit kaptál,
minden más, amit vágy, erő,
értelem szül, és sors formál,
te vagy magad.
Az út, amit bejársz a földön
csak próbára bocsátás,
hogy küzdj, alkoss, teremts,
dönts, mert döntened kell
minden elágazásnál.

Mosolyt kaptál, könnyeket,
mint minden ember...
lássuk, ki mire megy vele.
Csalóka játék ez.
A mosoly megrészegít,
ha túlárad fénye a szemnek
arcod védvonalán.
A könny útnak indít,
hogy hazaérj, otthonra találj,
s úgy szeress
ahogy szeretnek téged.

Most itt állsz előttem,
rajtam kéred számon,
mit erőm felül tettem érted,
-magam ellen, magamért-
okokat keresel,
kéklő bércek felett
fények zuhanó árnypalástját,
hogy mélybe ránts vele,
mintha jéghegy lettem volna
utadon, búvó sziklazátony
viharba sodródón, feloldozhatatlanul,
hogy kockázatot vállalj értem
darabokra törve.
Mégis ellöksz, belém kapaszkodol,
hited béklyóz így, míg visszatart,
hisz oly vonzó az égi magasság,
s messze még a túlsó part.

Látod, ajándék lett a harc is,
amit meg kell vívnod, hogy életben maradj,
-magadért, s értem-
mi mást tehetnél,
erőd véges, mely Istenhez emel,
tovább kell menned,
míg megcsendesül a lázadó szív,
s mentőövet dob eléd a sors.
Még egyszer... utoljára.
Rajtam megpihenhetsz.