Gondolataim

Ha nem jössz, szőnyeget terítek eléd.
Üres a szív, a szó, a száj. Úgy várlak.
Írás-jelemnek súlya, értelme légy,
árnyat-bontó Fényisten. Kitalállak.
Hol szétszórt hamu vagy, hol izzó parázs,
dalra fakasztasz, mint torkot jó nedű.
Nincstelenségemben te légy apanázs,
nélküled épülő művem holt betű,
ezüsthabfodrokon tajtékzó felszín.
Mélységek helyett szemem eget kémlel.
Ilyen az ember, ha haza igyekszik
magába fojtott csendes ürességgel.