Tisztítótűz

A rövidebb út a legnehezebb,
ami magadtól magadhoz vezet,
mint egy titkos szellő-halk tudat,
vinne a szív, áradó vak kábulat.
Lábhoz tett fegyvertelen lágy éhség,
csillagjegy, tűzvarázs, gyáva-merészség,
mikor a túlcsordult ösztönélet
fest eléd naponta csalfa képet.

És elindulni a legnehezebb,
elfogadni a kinyújtott kezet,
magadba nézni, hogy megtudd, ki vagy.
Tavaszba visszatérő madárraj,
röppenő vágy új hazára lelten,
örökké változó ismeretlen.
Levetett arca a tegnapoknak,
csodára lelt fénye szebbnek, jobbnak
rontótüzek ellen, hogy megérezd,
porszem vagy a világ-mindenséghez.

S végül túlélni a legnehezebb
a számadást, mikor megérkezel
lelket tisztító fáklyákat gyújtva
s megszületsz szeplőtelenül újra,
nem Istenként, csak, mint az emberek,
hogy mások is rád ismerjenek.