Mosolyod

(S.A. szalagavató báljára)

Hópehely szült, szikrázó fény forgat,
ragyogásod Naptól Holdig hordtad,
megszépültek tőled a csillagok,
s most, mint aki láncát tépi széjjel,
hadban állsz viharral, zsenge széllel.
Repítenek vágyak, s férfi karok.

Ne szédítsen, ki színes kavalkád
kristálygömbjén át mutatja magát,
-már kész vagyok, bevégeztek engem-
míg nem tudod, ki vagy s mi leszel.
Csiszolatlan gyémánttal vetekszel,
s úgy szeretnél élni önfeledten.

De addig is, merj önmagad lenni.
Egy csoda, mint rajtad kívül senki,
ne bánd, hogy még csak készül koronád.
Műved részekből áll össze egy tömbbé,
volt szerelem nem szül ilyet többé,
a gyermek, míg élsz benned él tovább.

Veled néz, hogy láss, lép, hogy megérkezz
őstitkok szomjoltó hűs vizéhez
felfedezni tüzet, jégvirágot,
mi felgyújt, ha van, megdermeszt ha nincsen.
Mosolyod ékszer, hintsd szét e kincset,
s hódítsd meg magadnak a világot.