Nem történt semmi

Nem történt semmi,
csak elült a köd,
túl erős volt fényed.
Feledtem mindent,
ami rég óta bánt.
Simogató kezet,
pofont, öklöt,
elhallgatott szavakat,
ájtatos imát.
Virágba zárt reményt,
amit testemből metszett ki
galádul a sors.
Könnyűvérű nők
galambszárnyalásait,
kapunyitást a mennyre,
lépcsőházi
lopott öleléseket.

Nem történt semmi,
csak este lett,
szívemben parányi
mécsesek gyúltak,
gyanútlan tévedések,
hogy lássam vert seregeim
szétzüllött hadát
álmaim jégmezőin
visszavonulóban
mintha el se indultak
volna hozzád.

Nem történt semmi,
csak a vágynak forró teste lett.
Magához ölelt
egy álomrebbenésnyit,
úgy vett karjába,
mint egymásra hangolt
kristályhangszerek
felsajduló dallamvarázsát
sírva, összesimulva
a ringató csend, éji fohász,
a ki nem mondott szó...

S én tűrtem sorsom
minden átkát,
minden áldását,
mely tombolva átjárt,
S oly halálba vitt,
mint a szerelem.

Pedig ott se voltál velem.