Rög és bilincs

Röghöz kötnek
megrögzött, avítt gondolatok,
kiforgatott hamis érvek,
idegen szellemtestek.
Belerokkan, ki hinni tud még,
tartását veszti, mint aki
járni se képes,
s visszanyúl a múltba oktalan.
Kénköves átkot vetnek rá
hamvából szétporladt kezek,
mozdulatuk torz, szavuk hazug,
hörgés mind csukott szájban,
gügyögő éretlen hang.
Így ébresztenek kicsorbult éllel
kakas-hergelt hajnalok
friss fanfárok helyett,
s ránk aggatnak elnyűtt gúnyát,
összefoltozott rémképeket,
megcsontosodott, tépett
árnyakból maréknyi fényt,
bénítón mintha szeretnének.


Mennybemenetelt ígértek,
hozzá égi lajtorját fáradt talp alá
összetört vitorlásoknak,
új vászon helyett kivénhedt szeleket,
kikötők nélküli révbe érést.
Úgy ad, aki ad, hogy elvesz,
nem késztet harcra, küzdelemre,
hiába feszülsz meg a kereszten.
Légző-gyökereid magán ereszti át,
földből földbe, s jövődről papol,
s hiszi, hogy ezt várja tőle a világ.
Letöri szárnyad, hogy felemeljen,
beléd veri kimondatlanul
mit őseiddel kiköpetett a száj.
Csak a hit tiéd, hogy csodára várj,
- aki mást mond, hazudik -
hogy több lehetsz máshol, mással,
mint vele, ha itt maradsz...
a szív súgja, ne hallgass rá.


Örök tanulság ez, próbatétel,
kit hűség éltet, nem gyötri kétség.
Döntened kell míg lehet, szabadon,
vagy béklyóban - szív helyett- vasba verten.
A bilincsen rozsda lesz, nem vér,
szétrohad, s nem lesz maradásod...
De tudd, itt otthonod, hazád e föld,
termővé válik benned engedő ölelése,
széttöri bilincseid, hogy szabadon
járd be vele a világot.