Öntudatlan

Öl a szó. Megmérgez öntudatlan,
körbe sziszeg, mint kígyónyelve.
Szívet támad, tüdőt, tűzben, fagyban
széthullt ereket enyelegve.
Üres garatja hasztalan tátog,
érveket mímel, szaporázik
új köntösök alatt az új átok.
Egyik sír, másik hahotázik.

Gondolat kell, -ha gyógyít, ha sebez-
hogy értelmet szüljön a szónak,
míg vajúdik s meghitt csendje lesz,
szépsége a szívben hangzónak.
Te vagy a szó, tudnod kell, mennyit ér
haragban érted s megbékélten.
Építkezz belőle, légy a pillér,
hidat tartó gondolat a mélyben.