Sóhajszél

Nevet a szemed
ha kinyitod
ha becsukod
vakító szépség
örök ragyogás ez
ajkad íve
megtört sziklatűz
csacsogó hullámverés
ahogy bíborvörös partjain
sírásra görbül a szád
átcsap felettem
s vallatóra fogod
bennem a lehetetlent
vagy hallgatsz mint a sír
apró titokgyöngyként
keringve fodrozódva
s előbújnak szemedből
a könnyek

Csak én látom így
tudom senki más
s érzem azt is mi fáj
ha rám nézel
nem kérdezem akkor se
ha mondanád
csak annyit
csitt csitt csitt
sejtem miben sántikálsz
mit eszeltél ki
ellenem újra
hogy megfizess
s megfizettess
minden csínyedért
mosollyal könnyel
már futsz is előlem
- hátra se nézel -
lassítasz fordulsz
hozod ujjaid közt
fények átszűrt
kád-melegét
a fürdetéshez
illatozó estek
bucskázó habjait
tágra-nyílt szemű
baba-világod
zubogó örömét
csacsogsz s hallgatsz
szelíd vadgombócom
árnyékot vetsz rám
mikor rám hajolsz
parányi testtel
mint törzsére
sarjadó fűzfaág
sóhajszél ringat
tőrbe csalsz
foszló kétségek között
újra és újra
rád hagyom
ahogy ugratsz
számolatlanul
mikor megbocsájtó
zálogmosoly a szó
perselybe hullt garas
amivel ellátsz
hogy egekig emelj
boldog-gazdagon
amíg vagy nekem
s vagyok részeg-józanul
és foghatom kezed
szíved bennem ver
ledöntesz megtiporsz
lábad égig ér
rám hullsz mint hópihe
visító hangorkánban
amíg kedved tartja

Megjössz
hozzám bújsz
te élteted hitem
erőt is te adsz
mikor úgy teszel
mintha elhagynál
- csak játsziból papa -
ahogy mondod
pedig csak azt várod
hogy szeresselek
ha hozzám visszatérsz

Ahogy szeretjük mind
a visszatérőket