Anyám nélkül

Úgy szólt,
mint az elhallgattatott,
s átlengett a csenden.
A kezét láttam,
felhők felett
szétomló haját.
Fényt fésült ránk
az árnyakból
mielőtt beesteledett,
s a konyha kövére
leült közénk.

Mióta nincs,
azóta érzem igazán
izzását a lámpa-sötétnek,
ahogy visszavisz a múltba
s homlokom mögül
belém simul,
mint testbe a lélek,
hogy ne maradjak egyedül
nélküle soha.

S a konyha kövére
leül ma is mellém,
ha elfelejteném.