Csend és sikoly

Szeretem a csendet. A lelkem néma
hangzavarban megtisztulni vágyik,
s ha kicsordul medrem hordaléka,
húrja leszek egy hárfazsongásnyit.

Sajnálnak, kik nem ránthatnak rám kardot,
bölcsnek hitt elmék, sikolyhuszárok.
Párbajképtelen vagyok. Ordíthattok.
Visszanémulok szótlanul rátok.

Hangjáték ez. Zsivaj, hamis szólam.
Könnyelműn zizzent szalmavirág szóban
cirkusszá vált tenyérnyi porondon.

Én a csendem féltem. Az örök létűt.
Hitem, vágyam, szavam. Az el nem évült
igazságot, míg magamban hordom.