A NŐ és a FÉRFI

Mikor a szemük egymásba villant,
kinyílt a szív csillagmennyországa.
A NŐ látta fent az angyali kart,
a FÉRFI csak azt, hogy jó a lába.

Ábrándoztak a bűvös fénykörök
közt, mint akit mágia varázsa hajt.
A NŐ arról, a szerelem örök,
a FÉRFI, hogy véges minden kaland.

Aztán titkon a bőrük összeért
vágyat lobbantva a szív falában.
A NŐ félt, hogy ez álom-szőtte kép,
a FÉRFI megfürdött illatában

Karjába hulltan és önfeledten.
A NŐ a jövőről gondolkozott,
csodás szép pár lennének ők ketten.
A FÉRFI cipzárt s gombot oldozott

S vadul csókolta mézédes ajkát.
A NŐ hitte - szép esküvő lehet
hosszú fehérben. Álmokat dajkált.
A FÉRFI dombokat, lágy völgyeket.

Repítették izzó tűzszekerek,
s mindkettő hagyta magát elégni.
A NŐT vágyai vitték s gyerekek...
a FÉRFIT...tízre haza kell érni.