Várj

Várj rám a völgy ölén, hol az őszi csend
avarba hull, s fáklyafény se lobban.
Sóhajod neszének visszhangja sincsen.
Társa vész a szónak elhagyottan.

Várj rám az éjben, hol csillag se rebben,
merengő taván holtan ring az ég.
Várj, míg partra vet felhő-kék szemedben
a hullámtalan tengernyi mélység.

Várj rám akkor is, ha már nem kiáltok,
terhem a sors bőkezűn tetézi,
s mások bűneiért a rám szórt átkok
lobogó tüzem mind elemésztik.

Várj rám, mikor a testem szügyig lázban
poklok kínjaiból a mennyország
gyönyöréig emel, s tajtékos nászba
menekülnék. Magam elől...hozzád.