Az enyészet varázsa

Szívemben zenélnek...
szerelmes, bakancsos dalok.
Egyik csend, másik kiáltás.
Ölelik egymást,
mint aki semmiből indul
s lábujjhegyen jár,
hogy minden legyen.
Kiülnek árnyszaggató fények ,
szavak sarjadnak, vajúdnak némán.
Búvó verssorok, felsejlő ízek
aromáit forgatja vissza a szám.
Sok is, kevés is ez a lángolás.
Szépséget szül, vagy szörnyet,
ki tudja ma még, megfejthetetlen,
mint a rám boruló ég,
hadakozik bennem,
hit s lemondás,
s úgy köt, úgy enged el,
mint pástra lépőt a köldökzsinór.

Megszüljem őket, -hisz arra szántam,
hogy halljam hangját s lássam,
mint tárja szárnyait szét a vágy-
vagy hamvassza tűz-öl,
ringassa világtalan világ
s maradjon ott meg se született
halhatatlannak csak magamnak
egy késői ébredéshez,
míg az enyészet varázsa élteti.
Az életbe úgyis belehalna...