Nem kérdezek semmit, mit is mondhatnál,
gyolcsból szőtt szólepled már az álca.
Ellobbant tarlótűz hamva a nyár,
avarba hullt álmaink románca.
A kérdéseket se magyarázom.
Önző lettem. Kétségeim rád hagyom,
hogy boldogabbnak láss, ha megalázol,
s elemészti szívem a fájdalom.
Ami elmúlt, tudom, már nem jön vissza.
Mélybe zuhantam, mint a kőszikla,
kapaszkodnál belém még, mindhiába.
Minek kérdezzelek, hogy visszakérdezz,
elsiratlak mielőtt visszatérhetsz
örök társamnak. A társtalanságba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése