Korok, villamosok

Felülről sajnálhatod,
hol fogantyú, csőváz
a biztos fix pont,
beléd kapaszkodik
tíz ujjal bőr és vas.
El nem engedhető.
Kicsit még csönget,
csattog, döcög alattad.

Szavatosságod lejárt,
lentről nézve vagy nagyobb,
mint fentről sok ifjú nyakigláb.
Eljátszod hát, ha fáj lábad,
s hátad görnyed
hajdanvolt ifjúságod.

Alattad ül
elnyúlt húsz évnyi
összezsúfolt érvvel.
a jövő az ülésen...
néznek rád, hogy lásd,
szemlesütve,
s mintha kérdeznék,
mi ez a szálfa szépkor,
mely fölénk hajol, s eltakar.

Egy darab múlt,
súgja lelked büszkén,
s már kicsit sajnálod őket...
nem érted, mért őrzik
lelkükben vakon
a korai öregséget.