Perlekedés önmagammal

Hallgatok,
hogy megértsd szavamat.
Nem suttogok,
nem is kiáltok.
Egyetlen kiút, ami maradt,
ércharang zúgásaként
lehullani térdre eléd,
mikor villám sújt, s zeng az ég.
Csak szólj,
s én megváltom érted a világot,
ha ez kell,
hogy hozzád visszatérjek

Őrjöngök,
lázadva harag nélkül.
Bénít a csend, a méltánytalanság.
Szívem nem nyugodt,
lelkem se békül,
mintha bűneimet mentegetném,
hogy méltó legyek
a kínhalálra.
Makacskodásod múló balgaság,
letört ágra visszatűzött levél.

Vezeklek,
lelkemre nem hat gyógyszer.
Oldozz fel, hogyha
gyónni szeretnék.
Áfium lesz a kimondott szó,
s higgy a rám rótt penitenciákban.
Jusson menny, vagy pokol osztályrészül,
ha érted mindent elveszítenék,
tudom, neked késő.
Nekem meg hiába...