Levegőt

Sokan szent fogadalommal kezdik az új évet.
Én beérem csupán egyetlen levegővétellel,
mi mást tehetnék ennél jobbat, amíg lehet
kiporciózni magamnak azt ÁFA mentesen.
Tudom, mindez csak rég bevált rossz szokásom,
leszokni még se merek róla. Úri huncutság,
mondják, s lélegzem unos-untalan, míg jól esik,
s megfigyelem e tünetet máson, hogy működik,
s látom, mind ugyanúgy szipákol, olykor jelt ad,
ha kevés, vagy fogy a szufla, míg körbejár
börtöne falán, itt-ott zihálva, csörömpölve,
mint a felhúzott kakukkos óra.

Megváltoznék, de reménytelen,
habár, nem tudnám abbahagyni se már.
Maradok, aki voltam, ahogy megszült anyám
s világra hozott, én megloptam szegényt,
légszomjas csapongó légzsák, légkoptató
felfújt hólyag, ki mindent lenyel,
mint egy elkárhozott áldozat,
de élő, eleven érző lény, ki már akkor ott
ölelő karjában levegőért kapkodott.
S ma, bár ájer helyett gyakran kapok szmogot,
azért még harapok barnát, szőkét, feketét szűrőimen át,
s tartalékaim redői lemezén remegő lehelettel
spórolok, ahogy tudok –nincs vitám- vitál-kapacitásom
enyhén szerény, de ha ez sem volna,
nélküle –mondd- behorpadtan,
remény nélkül, s legvégül holtan,
lazán, mint lazacok la konzervdobozban,
mire is mennék.

A világot se lehet nélküle egy szuszra,
vagy akár szusztalan megváltani.
Hát úgy jó, ahogy van, ahogy megteremtetett
örök szomjra, le-s felfutkározó
fuldokló ostromokra az ember.
Nincs rokon, se haver a fejem feletti
égi magason, hol ritkul a tiszta lég,
és dúsul a lé, -privátim-ami egyeseknek
dukál, hogy pótlólag kiutaljon egy keveset,
ha elesett leszek, s leállnak orgonáim,
csak az Isten mindenek felett,
ki eldönti sorsom, meddig kell vezekelnem,
s mit érek partra vetetten légüres teremmel,
mit boltozatom szentélyében hordok
holmi tarthatatlan-hamis esküvel tett
szent fogadalomként, hogy befogadom,
akkor is ha nincs erőm már,
ha az értelmetlenség keserű látszatán
önös érdekkel kell túllépnem,
más mentséget keresni újra s újra,
hogy beérjem annyival, amennyi van,
s előrángatott érvek nélkül tudjak
más kopoltyúsokkal
egy-egy slukkon megosztozni.

Papolhatnak nekem bármit, mi van itt,
mennyi, s mi hiányzik,
ígérhetnek szebb jövőt, jobb életet.
Kinőttem mások hitét,
s a szentmiséket végig hallgattam
levegővétel nélkül is, ha fuldokoltam.
Tán ez segített egyedül rajtam,
hogy visszatartsam, míg van remény.
Hát azt add vissza ó sors, ami enyém volt,
ami jó volt, amit elvettek az évek.
S ha ehhez egyetlen egy Levegővétel kell csak,
hogy újra érezzem, ahogy tőle
életre sarjad, újra kihajt,
s megtelnek kamrák és pitvarok,
álmaimnak nem vetek véget,
ígérem Uram, soha többé nem hagyom abba.
Hát bocsásd meg nekem
ezt az egyetlen egy parányi semmiséget.