Hányszor vártam

Hányszor vártam,
-hit és vágy tartott ébren-
Isten-angyalt
reszkető hópihében,
hogy jön s aláhull,
keresi az utat.
Átragyogja szép
nyomorúságunkat
csillapítva vak dühét
jégmezőknek
óceánokon át,
mikor bezörget.

S lesz tört fenyőág,
meg friss kalácsillat.
Égetett cukor
színes krepp-papírban.
Dísznek gyertyafényben
felkötözött béke.
Asztalon a szegénység
dúsan mérve
s kiporciózva hozzá hálaima.

Mondd Uram,
miért a jóknak kell várnia
gyermekarcú hittel
ha jő a Karácsony.

Valaki átlebegett
a szobámon.
Égbe emelt,
majd lerántott a földre,
s szólt egy hang:

Létednél nem vágyhatsz többre,
sorsodat a szívemen viselem rég.
Azt becsüld meg fiam,
ami ma elég.

S magához szorított féltőn.
Felismertem.
Anyám volt az.
Vagy talán...az Isten