Mindig más vagy

Ezer az arcod, s egy a szíved.
Az arc elküld, a szív marasztal,
ahogy változnak ízek, színek,
télen, nyáron, ősszel, tavasszal.

Más és más vagy. Hol fonott kalács
forrón, test-barnán, kelt fehéren.
Hevítő tűz, hamvadó parázs.
Éhségem egy falat kenyéren.

Kiismernélek, ha hagynád magad,
felfeslene lelkeden a máz,
s tükröd fényében az árnyakat

is nekem adnád, amilyen vagy,
akkor is, ha arcodon a láz
rózsával vár, hogy enyém maradj.