Kenyérhit

Úgy kell a napfény, mint az imádság,
hogy tovább vigye terhét a lélek,
s öröm töltse el, vége lett
hosszú tél után a sötétségnek.
S ez a ragyogó kétszemnyi sugár,
-mely körbefonja az életünket -
tavaszt hoz, már simogat dús kelyhe,
s árnyak közt is éltet, mint az Ünnep.
Ő a Kikelet első reménye,
bimbózó rügy a szél-dúdolt fákon.
Sarjadó vetés, örök kenyérhit,
egy falat csak, hogy mindenné váljon.