Keserű szembenézés

Azok előtt hajtasz fejet,
kik göcsörtös ujjakkal
nem inthetnek vissza.
Azok felé fordul szemed,
szól hangtalan a szád,
ébred szívedben
néma kegyelet,
kiknek ledőlt tornyait
seregek rég ostromolták,
s az enyészet rostjain
emléküket szilárd
alakká szövi múló idő,
tetteiket megőrzi
az örökkévalóság.

Őket nem sújtja már
vak fondorlat, bűnös balítélet,
kardélre se hányják
törvény felett álló ítélkezők.
Életművük roncstalan,
hitük cölöpként áll
egy új létezésben
hold-tavi pillérként
égen-földön átívelőn.
Istenhez menetelnek.
Az út befejeztetett.

S látod, a múlt kegyes,
megszépít, felékszerez,
olyannak láttatja magát,
ahogy láthattad volna itt,
ha figyelsz, s aggódsz értük,
mielőtt rájuk zuhan kőpalástjuk.

Gondold meg, mit teszel.
A szó cserben hagy kifacsarva,
elmegy melletted az élet,
ha szótlanul magára hagyod,
s mindig másra vársz,
mint amit magából adhat.
Végül így is, úgy is
te maradsz alul.

Azok előtt hajtasz fejet,
akikért mindent megtennél......
de már nem lehet.