Hit és erő

Ifjan érkezett hozzánk
friss felszenteltként.
Nekem Isten volt,
mennyország.
Anyámtól hallottam,
ahogy neki mesélték
régen.
Mások,
vagy talán ő maga,
a pap.
Már nem is emlékszem...

Haldokló ágyához
hívott az Isten.
Ha valaki elég erős,
és hinni tud,
én tudok,
(legalább is ezt hittem
mielőtt találkoztam vele.
Rohantam, vitt,
repített a fény,
meg új reverendám
végig a kis utcán.)
...és ha kell, ezért
bátor is vagyok,
hisz velem van Isten,
hogy megfogjam
a haldokló kezét,
s ajkához emeljem a keresztet.
Kérjem az Urat,
tegyen még egy csodát.
Gyógyítsa meg
olajjal bekent fáradt
beteg testét, engedje,
hadd éljen tovább.

Tekintetek zuhantak rám,
vajon mit tesz Isten szolgája,
de vélt erőm semmivé lett,
elsötétült
előttem a világ.
Nem tudtam megtenni,
és fájt nagyon,
gyötört a szégyenérzet.
Erőm mellett
hitem is elhagyott.
Égre néztem, hozzád Istenem,
s erőtlenné vált a testem.
Elszállt minden remény,
hát elmotyogtam magamért néhány
kenetteljes imát.

A férfi meghalt,
ahogy bennem is a lélek.
Tudom, én öltem meg ott,
a hitehagyott,
és a gyengeségem.
Legyőzte az élőt a halott.

Így mesélte anyám
gyerekként nekem,
amit másoktól hallhatott,
vagy talán ő maga
okulásul a pap,
s mindhármunkban
mély nyomot hagyott.
Mintha hallanám ma is
-hitednél fiam
erőd legyen nagyobb-