Főnixként ébredj

Csitul a vihar már, megtört üszkös árja.
Elengedtek sorsfordító kezek.
Lépd át önmagad árnyékát,
ha már fénytelen jellé vált
a lángolás s az emlékezet
csillagközi hold-udvarára
hullnak a hamvadó évtizedek.

Ne sajnáld, hogy szíved nem gyötri lázroham,
nem repít ábrándos életösztön,
hogy vakmerők bátorsága
se vonz már hínárba, sárba.
Békülj meg a lázadók között,
viseld sorsodat rád szabottan.
Annak köszönj csak, aki visszaköszön

Nem kell öncsalás, se vakhit, se balítélet,
mi kedvedre csak talmi varázs volt.
Földhöz ragadt ősök nyomdokán
érlelte sors a homlokán
jussod, s hol trónt, hol bitót ácsolt.
Reményt adott, vagy semmivé tett,
hogy Főnixként ébredj fel a parázsból.