Minden a régi

Ha a lehunyom a szemem
minden a régi,
amit belém zár
s foglyaként őriz
az emlékezet.
Köröttem hamvába dől
így a világ,
Dühönghet lakópark,
pláza-orkán, aqua-sikló,
toronyház, kristályég,
roncsderbin kicsorbult táj.
Ígérhet szebb jövőt,
nem érdekel.
Nekem a megcsapolt múlt
értéktelen felszín.
Amivé lett, az fáj.

Ha lehunyom a szemem,
ott a liget, a tó, a pad,
ahol vártalak,
s öleltelek.
Vakká váltan vonzza
lelkem ma is
az utca, a tér, a ház,
s boldoggá tesz,
hogy ott vagyok újra
veled s anyámmal
életre szépült vágyban
reménytelenül.

Ha lehunyom a szemem,
szívem elszorul,
félek, mint aki álmot lát,
s nincsen lesz minden kincsem.
Szabadulni nem tudok,
minden ébredés fáj,
ahogy rám tör zsibongó
zajjal harsogó torkokból
újra a van, s ott állok
magamban egymagam.
Nélkületek egyes
egyedül.