Eszméletlenül

Kiket méreg emészt
úton útfélen
csak úgy
s fortyog dühük
határtalanul
nem jut előre egy sem
türelmetlen mind
hogy célba érjen
dúló viharokban
vagy behajózva
a nyugalom
felségvizeit
semmivé formált
szelíd tespedésben

S ha mégis
megfeszülnek vitorláik
haragot lobbantanak
a jó szelekre
méregre mérget nyel
ideges lesz újra
képtelen elviselni
hogy révbe érhet
csókolva csendbe hullt
ringó öbleit
a nyugalomnak
belehalnak inkább
a türelmetlenségbe

Ki érti mindezt
örök kérdés
megfejthetetlen

Így telnek napjaink
egymásután
hajózunk lehorgonyozva
konok csakazértis
lélekvesztőkön
rohanó partok közt
nem szab határt
az elmúlásra
a létezés sem
eredünk
hegyek magasán
mint az ér
s ahogy idő halad
átszeljük szűkülő terét
a vágynak
szétfolyunk ezerfelé
millió darabra
zuhanunk együtt
békétlen szívvel
óceánok mélyére
s mire feleszmélünk
hogy éltünk is
már rég
elfelejtettek