Kérdések

Hordozhat e jót a szív,
- sziklafal vigaszt értünk-
hol a fény ered,
s minden rút széppé válik,
ha gyűlölet az, ami
eret vág rajta s mosolyával
óvón körbevesz.
Nyílhat-e benne új tavasz,
álomnyi csendremény,
míg félelem gyötör az imában is,
s gyanús minden malaszt,
minden simogatás.

Hordozhat e jót a szív,
hol törpe gnómok
egymás hátán Istenig
törnek az égig,
s mocskot okád a száj,
torz akkordokat, ahogy
felégetett húrba csap,
s a szó csillogó flitter,
csonkig metszett rózsatő,
vágyálom csupán.

Hordozhat e jót a szív,
míg tanúit üldözik a kornak,
s tagadják örökös tévelygők
otromba mód, mi a való,
mely eligazít, s ha kiejtik,
hangjukat elnyelik a falak.
Hamisra festett szó az igaz,
kacsaraj súgott, bukdácsoló.
Vadászeb lesz az ember
maroknyi mannáért.

Hordozhat e jót a szív,
mikor nem kér,
míg van kéz, mely elvesz,
s angyalarccal fosztogat.
Mennyben élten, poklot ígér másnak.
Szájában letört olajág-tetemmel
békéről papol s beleroppan a Föld
minden szívdobbanásba.

Hordozhat e jót a szív,
hol a bűn fátylat terít ránk,
hogy ne is lássuk
s elfordítja fejét az Isten,
mint a gardedámunk,
- a világ őrjöngő báltermében -
hol ördög lesz, aki táncba hív,
s aki táncba megy vele.