Egy arc

Egy arc néz le rám
érzőn, észrevétlen,
mozdulatlan márványtömbnyi
felhő-szemek.
Emlékek porladó foglyai.
Halványodó vonások,
szétfolyt kontúrok, erezetek.
ölelkező színek, árnyak.
Homlokba hullt hajtincsek,
mintha ujjaimhoz simulva
velem hullámzanának
lezúdulva tenger-szőkén
égi havasokból, hogy megfessék
vérbő ajkadat.

Így lobban fel
együtt a múlt, a jelennel
forró lankák lombosodó ölén,
hol az idő vasa rója barázdáit,
s marad a kép, marad élő mása.
Mit számít, hogy bőröd selymén
rózsák szirmai leperegnek,
s tövist ereszt a zordon idő
a megsárgult leveleknek,
ha bennem élsz, mint tört ág virága,
fények, árnyak közt, míg lehet.
Ahogy magamnak a képen
megfestettelek.