Annyi mindent

Annyi mindent megéltem már a földön,
jött napokkal nem is kell vesződnöm.
Jártam fénylőn sorvasztó vak sötétben
szivárványként Isten köntösében.

Hozzám törpültek szikrázó havasok,
befogadtak mind, galambok, sasok.
Csalóka ábránd hintett körém tömjént
angyalok képében tüzes ördögként.

Lázadni bátran elgyávultan mertem.
Szabad vagy- zörögték-láncra verten.
Készen állt a lelkembe ácsolt kínpad
gyérült reményben fogyó napjaimnak.

Jó lenne pihenni éltető csendben,
hinni abban, hogy senki se hagy cserben,
ki fejet hajt, mikor harang szól értem,
s követni fog az úton észrevétlen.