Túllépem árnyékát a földnek

Hálót vet rám
az idő
csorba kútba
estem
láthatatlan kéz-
jegyét hordom
testemre
festve
nem szomjazom
források vize
gyökér-létemből
fakad
kiszáradt mély
medreiben
könnyekkel
oltja a sors
a szomjamat

Vágyaimat ébren
álmodom meg
másoknak már
nem magamnak
ahhoz kell erő
túllépni árnyékát
a földnek
mikor a kétség
biztossá tesz
a biztos meg ledönt
előre látni csak
ha hátrafelé nézek
hinni újra, s újra
mint a gyerek
ki nem tud semmit
még a világról
csak szívből érez
s nem kér se áldást
se kegyelmet

Tudom ami volt
mind elenyészett
a van az enyém csak
míg rám hajol a mennybolt
s ami ráadásként jöhet még
az is semmivé lesz