Lázálom

Repedt égen felhők gyűlnek
nyitott könyvből összegyűrten.

Sorsnyi létben szűken lakom,
nincsen ajtóm se ablakom.

Lángszekér visz teveháton,
megrövidült kantárszáron

jéghegyek közt, testem lázban,
úgy ég, mint mag a kalászban.

Könnyzápor hull nyitott sírra,
mintha a föld értem sírna.

Dal se altat már, mese sem,
anyám mosolyát keresem.

Míg tiszta forrás csörgedez,
jajkiáltásom csöndbe' lesz.

Túl sikolyos hörgések zaján
a lélek belém visszajár.

Kisiklott álomvonaton
kesergek egy-egy mondaton

hol a hang, szó fel, le ingáz,
negyven fok tüze leigáz.

Véd magamtól a beteget,
szeretetével betemet.

Mellemre ül, úgy hallgatom,
Isten zörög az ablakon,