Kazuista

Fehérnek mondod a feketét,
élőnek a holtat
csak, hogy vitázz velem.
Isten tüllfátylas ege kék
nekem,
neked
csont-sárga meztelen
Hold az.

Ha vágyam remeg,
s a tűz eléget,
omló csomókban
unottan lógsz rajtam,
mint a megolvadt jéghegy.
Hiába hagyom rád
a sok ócska manírt,
ha nekem kevés a sok,
neked sok a kevés...
csak, hogy belém köthess.
A jégbe dermedt kráterek,
lángoló havasok,
bujálkodó bökvers.

Tűz, víz, ég, föld
mind-mind lóvá tesz,
a tisztaság besároz...
csak, hogy a nyelved,
a nyelved legyen éles.
Kiforgatsz
minden igazságot,
mint a rossz vátesz.
Az igazsághoz
képest.