Homokozó

Sápadt ajkadon csendben elülnek
halk fohászok, szent alleluják.
Robajos vízesés lett az ünnep,
Megfagy a szív, áldás se hull rád.

Bűnös, bűnnel bűnt fedez, s míg nincs nyom,
a száj néma, szemérmes a vád.
Az igazság, rég oly féltett kincs volt,
ma homokra épít palotát.
S ki Istenhez mérettetik törpén,
hiszi mind, arasznyi létében,
hogy minden jó csak általa történt.
Övé trón, hatalom földön, égen.

Ezt kaptad a sorstól osztályrészül.
Örömködj hát. El kell viselned.
De mondd, a légvár, míg fenn elkészül,
mihez kezdesz ennyi istennel.