Földre hullt torony

Mit véssen a kor -itt hagyva örökül-
az emlékezet megkövült egére
Mementóként, ha elhal a remények
kőszirtig futó lázas szívverése,
s a vágyakat jégtestű árnyak hűtik
csillagtalan csendben csókos éjszakán,
hol ébredni fél, ki aludni se tud,
s menekülne, míg a lét gyér napja száll
hitehagyottan végestelen végig
vissza egy hajdan volt boldogabb korba
mindig hátranézve, sose előre.

S az a kéz, mely hegyet emelt, lebontja
minden hajnalban, minden alkonyatkor.
Így vési be nevét örökül a kor
önpusztítón a földre-hullt toronyba.