Főnix

Ki élemedett korában hiszi még
szirének énekét, s úgy várja a hajnalt,
vágya se csillapul, tüze se lankad.
Emésztő szomj gyötri lázadó szívét.

Mért sújtaná vád, mint egy elítéltet,
hogy újra jár meghódított bércein,
hol a magasság szédítő fényben ring,
s a csillagok újabb csodákat ígérnek.

A múlt tér vissza így egy kurta percre,
idők kútjából visszhang szól, szeretsz-e,
s újra boldog, míg Ámor vére hajtja.

Édes gyümölcs ez, meg is szenved érte
ifjúnak hitt lángoló szenvedéllyel
Főnixként, ha százszor is belehalna.