Korán

Korán őszült meg az apám
Nem volt még negyven éves sem
Homlokára vésett a sors
Mély barázdákat élesen
Gőzölgő vasalók tüzét
Hitével tartotta ébren
Tűzkarikákat fújtatott
Az égig vastüdejével
S csak varrt térdére hajolva
Elátkozott éjjeleken
Olykor felállt nyújtózni csak
Hogy nekem óriás legyen
Daliákat szült szövetből
Kréta olló így alkotott
Formát adó keze által
Emberszabású alakot

Majd kereste a tű fokát
Már az ujjával is látott
Neki rongy élet és fércmű
Jelentette a világot
Nekem meg ő ha nélküle
Aludtam el sok éjszakán
Míg vékonyodtak évei
Kötélnyi lett a cérnaszál
Mellyel úgy fűzött magához
Egy-egy öltésével szótlan
Mint árván csüngő karjait
Férccel készülő zakóknak

S úgy hagyott itt mikor elment
-Ne fájjon az ha nem látom -
Mint rég mikor fölém hajolt
S átsuhant a kis szobánkon