Úgy csodáltalak

Úgy csodáltalak, mint tejszínű álmát
lopakodó hold gyűrött felhők közt
meg-megállva. Szívem imbolygott,
árnyékod voltam jégen, tűzfalon.
Fényt vetettél kimérten utánam.
Öledben hajnali láng gyúlt,
vonzott, taszított, vitt magával.

Nem kértem kegyelmet, feloldozást,
nem is adtam. Bűnöm, bűnöd lett,
szégyenem, erény.
Üldözött csavargóként
szerettelek, szerettél,
míg jött egy másik,
egy új boldogtalan
két állomás között,
hogy visszatérítsen
magamhoz, s hozzád
vezekelve megcsalástól
kijózanító megcsalattatásig.