Korok, villamosok

Felülről sajnállak le,
hol fogantyú, csőváz
egyetlen fix pontom.
Belém kapaszkodik
tíz ujjal a vas.
Szavatosságom rég lejárt.
Lentről nézve
vagyok nagyobb,
eljátszom hát hajdanvolt
ifjúságom.

Te, ki alattam ülsz,
elnyúlt húsz éved
összezsúfolt érvével a padon,
felnézel rám, hogy ne is láss.
Hallom, mintha kérdeznéd,
mi ez a szálfa tiszteletlenség,
mi föléd hajolva eltakar,
mint a múlt -gondolod- s nem érted.

Óvod lelkedben tovább
tőlem ezt a
a korai öregséget.